Login

Posts Tagged ‘Kanada’

Nyolc barát nyert együtt a lottón

Nyolc barát, akik hat éve lottóztak együtt: Erika Kramer, Terry Wasilishin, Claire Brennan, Elizabeth Aihoshi, Janice Tee, Patricia Bertoni, Domenica Mandarelli és Vicenta Mohajeri nyerte a kanadai Lotto Max játék 1 millió dolláros főnyereményét a május 26-i sorsoláson. A nyolc szerencsés barát, akik egykor kollégák voltak az autóiparban, elmondta, hogy korábban már nyertek kisebb összegeket a lottón, de ez az eddigi legnagyobb nyereményük.

A barátok az 1 millió dollárból fejenként 125 ezer dollárt kapnak mind a nyolcan. Ez még így is nagy összeg. Kramer szeretne venni egy új autót, Bertoni lakásfelújítást tervez, majd elutazik Olaszországba. Mandarelli most csak utazást tervez. Brennan azt tervezi, hogy ő is utazni fog, majd néhány befektetésbe szeretne fogni, és venni egy ingatlant. A csoport többi tagja először egy kis időt szán majd arra, hogy átgondolja, mihez kezdjen a nyereménnyel, de még nem döntöttek el semmit.

A csoport továbbra is együtt szeretne lottózni, és most azt tervezik, hogy elmennek valahova együtt megünnepelni a nyereményüket.

70 millió dollárt nyert egy először lottózó kanadai nő

Egy kanadai hölgy, Shu Ping Li tavaly elhatározta, hogy életében először vesz egy lottószelvényt. Ennek köszönhetően nem akárhogyan záródott az év számára. Ugyanis, mivel már egy hónapja nem volt telitalálatos szelvény, a nő 2020. november elején megnyerte a kanadai Lotto Max 70 millió dolláros jackpotját. A szerencsés nyertes elmondta, hogy némi időbe telt, hogy stabilizálja az érzelmeit, mielőtt jelentkezett a nyereményéért. Azt tervezi, hogy most egy kis ideig gondolkozik, hogy mire is költse a hirtelen jött összeget. A Loto-Québec elnök-vezérigazgatója, Lynne Roiter elmondása szerint ez a legnagyobb összeg, melyet a Lotto Max elnevezésű játékon nyerni lehet. Az újdonsült dollármilliomos a fizikai távolságtartásra vonatkozó irányelvek betartása mellett, SARA-tól, a kanadai lottótársaság nyereményátadó robotjától vehette át nyereményét.

Egy kanadai nő perrel fenyegeti unokaöccsét közös nyereményük miatt

Egy kanadai nő a lottónyeremény átvétele után perrel fenyegette meg unokaöccsét az 1,2 millió kanadai dollár értékű nyeremény fele miatt. Mindkettőjük neve szerepelt ugyanis a „Chase the Ace” elnevezésű lottójáték nyertes szelvényén. Viszont Ms Reddick azt állítja, hogy soha nem ígérte meg az unokaöccsének, hogy osztoznak a nyereményen. A férfi azonban azt állítja, így volt. A hölgy elmondása szerint csak azért írta rá unokaöccse nevét a szelvényre, hogy hátha ez szerencsét hoz neki, mert a férfi olyan (volt) számára, mintha a fia lenne. Ms Reddick beismerte a riportereknek, hogy olyat valóban mondott neki, hogy egy kisebb összeg esetén feleznek majd, de nem a jackpot esetén. Elmondta még, hogy egész élete során támogatta az unokaöccsét, nemrégiben vett neki egy autót, és segített neki a tanulmányai finanszírozásában is. A lottójátékokat felügyelő hivatal nem igazán bíztatta Ms Reddick-et. A hivatal BBC-nek eljuttatott nyilatkozatában az áll, hogy nem szokatlan az, hogy egynél több név szerepel a szelvényeken. Ezekben az esetekben a nyereményt egyenlően osztják szét a nyertes szelvényen szereplők között.

Egy kanadai lány a 18. születésnapján feladott szelvényével nyert a lottón

A kanadai Quebec tartományban élő lány, Charlie Lagarde a 18. születésnapján adta fel élete első lottószelvényét nemrégiben. A lány nyert, nem is keveset…
Választhatott, hogy átveszi az 1 millió kanadai dolláros főnyereményt vagy élete végéig heti 1000 kanadai dollárt utalnak a számlájára. Végül a heti kifizetések mellett döntött, mert azok után adóznia sem kell. Ha pedig csak az összeget nézzük, akkor kiderül, hogy a lány nagyon is jól döntött. Heti 1000 dollár egy éven át 52 ezer dollárt jelent, ami azt is jelenti, hogy kb. 20 év alatt kifizetik neki az egymillió kanadai dollárt. Ekkor viszont ő még csak 38 éves lesz, tehát nagy valószínűséggel még jó pár év áll előtte, amiben már a nagy nyereménye feletti összeget kapja kézhez minden évben.

 

Cikkek témája