Author Archive

Egy kanadai lány a 18. születésnapján feladott szelvényével nyert a lottón

A kanadai Quebec tartományban élő lány, Charlie Lagarde a 18. születésnapján adta fel élete első lottószelvényét nemrégiben. A lány nyert, nem is keveset…
Választhatott, hogy átveszi az 1 millió kanadai dolláros főnyereményt vagy élete végéig heti 1000 kanadai dollárt utalnak a számlájára. Végül a heti kifizetések mellett döntött, mert azok után adóznia sem kell. Ha pedig csak az összeget nézzük, akkor kiderül, hogy a lány nagyon is jól döntött. Heti 1000 dollár egy éven át 52 ezer dollárt jelent, ami azt is jelenti, hogy kb. 20 év alatt kifizetik neki az egymillió kanadai dollárt. Ekkor viszont ő még csak 38 éves lesz, tehát nagy valószínűséggel még jó pár év áll előtte, amiben már a nagy nyereménye feletti összeget kapja kézhez minden évben.

 

Nagyot kaszált egy tiszalöki Tippmix-játékos

Egy tiszalöki Tippmix-játékos kilenc eseményre tippelt tökéletesen, melyeket többféleképpen is megjátszott. Egyrészt 320 forintos téttel, 9-es kötésben, összesen 8 alkalommal futtatta át tippsorát a terminálon, ami 8×194 956 forintos kifizetést eredményezett. Másrészt 70 forintos alaptéttel, összesen 630 forinttal, 8/9-es kombinációban, 4 alkalommal játszotta meg tippjeit, amiért 4×191 158 forintot fizettek, illetve 30 forintos alaptéttel, összesen 1 080 forinttal, szintén 4-szer kötötte meg 7/9-es kombinációs típusú fogadását, amellyel 4×162 613 forintot zsebelt be.
Mindent figyelembe véve tehát a játékos 2 millió 974 ezer 732 forintot kaszált. Gratulálunk neki!

 

– Labdarúgás U21Koszovó – U21Azerbajdzsán Hendikep 0:1 U21Koszovó 2,70 Nyertes

– Labdarúgás U21Magyarország – U21Ciprus Hendikep 0:1 U21Magyarország 1,90 Nyertes

– Jégkorong Växjö – Brynäs Hendikep 0:2 Växjö 2,45 Nyertes

– Jégkorong Djurgarden – Linköping Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 1,85 Nyertes

– Jégkorong Plzen – Olomouc Hendikep 0:1 Plzen 1,90 Nyertes

– Jégkorong Lillehammer – Sparta Sarpsborg Hazai csapat – Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,70 Nyertes

– Jégkorong Poprad – Trencin Vendégcsapat – Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,95 Nyertes

– Labdarúgás U21Hollandia – U21Belgium Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,60 Nyertes

– Labdarúgás Feröer-szigetek – Lettország 1. félidő – Hazai csapat – Gólszám 0,5 Több, mint 0,5 2,60 Nyertes

Elvitték a Powerball lottó jackpotját

A Powerball lottó március 24-i nyerőszámai:

 

10, 33, 45, 53, 56

 

Powerball: 24

 

Egy mázlista játékos elvitte a jackpotot, nyereménye 54 millió dollár.

 

A következő jackpot 40 millió dollár lesz.

Van egy telitalálatos az EuroJackpoton

Az EuroJackpot lottó március 23-i nyerőszámai:

 

4, 14, 22, 33, 42

 

EuroBall:

 

1, 10

 

Egy szerencsés játékos elvitte a jackpotot, nyereménye 17 461 479 euró.

 

A következő jackpot 10 millió euró lesz.

A japánok hetente csak háromszor mehetnek majd kaszinóba

Komoly korlátozásokkal nézhetnek szembe a jövőben a japán szerencsejátékosok az új jogszabálytervezet szerint. A Japan Times-ban megjelent hír alapján a terv szerint a helyiek hetente háromszor, és 28 naponta legfeljebb tízszer mehetnek majd kaszinóba. A szabályok a japán állampolgárokra és a Japánban élő külföldiekre is vonatkoznának, a turistákra viszont nem. Ezt úgy tudnák leellenőrizni, hogy belépéskor a látogatóknak fel kellene mutatniuk az állam által kibocsátott „My Number” személyazonosító kártyájukat. A jogszabálytervezet ellenzői szerint a személyazonosítási terv eleve nem fog működni, mivel a lakosságnak körülbelül csak 10%-a rendelkezik jelenleg ilyen kártyával (Bár valószínűleg az első kaszinók is csak kb. öt év múlva, vagy még később fognak nyitni…).

Hirdetések (x)
Cikkek témája