Login

Jelentkezett a március 28-i Ötöslottó rekord jackpotjának nyertese

Az Ötöslottó eddigi legnagyobb főnyereményét (6,43 milliárd forintot) 38 hét halmozódás után nyerte meg egy szerencsés játékos március 28-án (nyerőszámok a 20, 33, 39, 50 és 64). A nyertesnek a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, és ő ezt a napokban meg is tette. A szerencsés nyertes névtelenül kitölthetett egy úgynevezett nagynyertes kérdőívet, melyben információkat oszthatott meg magáról. Ebből kiderült, hogy a szelvényt önálló, véletlenszerű számokkal játszotta meg. Az interneten tudta meg, hogy nyert, és először a párját értesítette a sorsfordító hírről. Nem rendszeres lottózóról van szó, a nyertes évente csak néhányszor szokott szelvényt feladni, tehát semmilyen stratégiával nem rendelkezik. Elárulta azt is, hogy arra számít, hogy élete nagyon meg fog változni a nyereménye miatt, mely szerinte baráti és családi kapcsolataira is kihatással lesz majd. A játékos elmondása szerint tárgyi dolgokra, így autóra és lakásra biztosan futja majd a jackpotból, de be is fog fektetni belőle, ehhez pedig pénzügyi tanácsadó segítségét fogja igénybe venni. Szűkebb családjának is segíteni szeretne nyereményéből.

Cikkek témája