Login

Posts Tagged ‘lottómilliomosok’

Elosztogatja 1,8 millió dolláros lottónyereményét egy dédnagymama

Egy Gawlerben élő dédnagymama bejelentette, hogy 1,8 millió dolláros lottónyereményének nagy részét szétosztja a családja körében. A hölgy, aki nem szerette volna felfedni kilétét, május elején nyerte meg az X Lotto elnevezésű játék főnyereményét. A szerencsés nyertes elmondta, hogy élettársával ellenőrizték a számokat szombat este, és először azt gondolta, hogy egy híján találta csak el a nyerőszámokat. Szerencsére úgy döntött, hogy még egyszer ellenőrzi, és akkor látta, hogy mind a hat szám egyezik. A nyerőszámok a 35, 39, 38, 22, 21 és 7 voltak, a kiegészítő számok a 34 és 44. A hölgy már 20 éve ugyanazokkal a számokkal lottózott. Egy kis pezsgőzést követően a dédnagymama úgy döntött, hogy másnap, Anyák napján szétosztja a pénzt a családja körében.

„Mikor elmondtam nekik, hogy nyertem, nem hitték el. Mikor végül rájöttek, hogy igaz, mindnyájan sírni kezdtünk örömünkben. Veszek egy új házat magamnak, a többit pedig szétosztom a családom körében. Vannak gyerekeim, unokáim és dédunokáim, úgyhogy lesz helye a pénznek. Jó volt így tölteni az Anyák napját!” – mesélte.

4,8 millió ausztrál dollárt nyert egy koronavírus miatt munkanélküli férfi

Egy 20-as éveiben járó újdonsült apuka nemrég veszítette el az állását a koronavírus-járvány miatt. Viszont nagy szerencse érte, ugyanis 4,8 millió ausztrál dollárt nyert a lottón. Az anonimitást kérő férfi egy ausztrál lottójáték életjáradék típusú főnyereményét nyerte meg. A szerencsés nyertes így most 20 éven át havi 20 ezer dollárt fog kapni. A férfi elmondta, hogy komoly megkönnyebbülést jelent számukra a nyereményük. Főleg most, hogy a koronavírus-világjárvány miatt elveszítette az állását. A szerencsés nyertes elmondta azt is, hogy még időre van szüksége átgondolni, hogy mihez kezd a nyereménnyel. Viszont a felesége már csinált is egy hosszú listát, és sokmindent szeretne: új autó, nyaralás, álmaik háza, és persze egy jó kis bevásárló körút…

Kimosta milliókat érő lottószelvényét egy férfi

Egy portlandi férfi, Scott Moe a szennyes ruhákkal együtt betette a mosógépbe a pénztárcáját és benne a lottószelvényeit is. Volt köztük egy 8,4 millió dollárt érő Oregon Megabucks lottószelvény is. Szerencséjére a vagyont érő szelvény túlélte a mosást, úgy, hogy közben két, kisebb értékű szelvény tönkrement. Moe összeillesztgette a kimosott szelvények darabkáit, és életében először kipróbált egy lottószelvény szkennelő appot. Rájött, hogy megnyerte a 8,4 millió dolláros jackpotot. A játékosok 60 napig az Oregon Lottótársaságnál hagyhatják ellenőrzött szelvényeiket, amíg eldöntik, hogy egy összegben, vagy 30 éves évjáradékként kérik a nyereményük kifizetését. Moe konzultált egy pénzügyi tanácsadóval és kidolgoztak egy tervet. A férfi végül az egy összegű kifizetést választotta. Így 4,2 millió dollárt kap, melyből az adók levonása után 2,85 millió dollárja marad.

80 millió dollárt nyert a lottón egy 21-szeres nagyapa

Egy 54 éves nagyapa, Phillip Chippewa nemrég hatalmasat nyert a Powerball lottón. A nyeremény felvétele után azt nyilatkozta, hogy mind a hét gyermekének új, kényelmes házat fog venni abban az indián rezervátumban, ahol Michigan-ben élnek.

“Hét gyerek és 21 unoka mellett, mindig is azt mondtam, hogy lehet, hogy nem nekem van a legtöbb pénzem, de gazdag vagyok családban. Most már van annyi pénzem, amire valaha is szükségem lehet, és így segíthetek a családom több generációjának is. Ez számomra mindennél többet jelent.” – mondta.

A szerencsés férfi azt is elmondta, hogy majdnem lemaradtak a hatalmas nyereményről, mert egy ideig vacillált, hogy vegyen-e szelvényt arra a Powerball sorsolásra, melyen végül nyert.

“Mindig, mikor látom, hogy nagy a jackpot, veszek pár szelvényt, és aztán remélem a legjobbakat. Megálltam egy bolt előtt a sorsolás napján, és majdnem továbbsétáltam anélkül, hogy vettem volna egyetlen szelvényt is, de aztán az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy veszek négyet.” – mondta.

Philip akkor jött rá, hogy lehet, hogy nyert, mikor felesége, Dawn húga írt egy sms-t, hogy az ő környékükön lévő boltban vették a nyertes Powerball szelvényt.

“Miután megvettem a szelvényeket, betettem az autómba. Kirohantam, hogy megnézzem őket, és elég volt az első mezőre ránéznem, hogy lássam, hogy nyertem. Persze a feleségem és a fiam azt hitték, hogy csak ugratom őket, úgyhogy a fiam lekérte a nyerőszámokat a telefonjára, és hangosan felolvasta, míg Dawn és én együtt néztük a szelvényt. Mikorra végzett, mindkettőnknek könnyel volt teli a szeme.” – mesélte a férfi.

Philip ezután visszament a boltba, ahol a szelvényt vette, és ott megerősítették, hogy nyert:

“Ahogy beléptem, az eladó azt kérdezte. ’Önök a nagynyertesek?’ Odaadtam neki a szelvényt, és azt mondtam ’Azért jöttünk, hogy kiderítsük.’ Mikor a terminál kinyomtatott egy nyugtát, amin az állt, hogy vegyük fel a kapcsolatot a lottótársasággal, már tudtuk, hogy az életünk örökre megváltozott.”

Philip azt tervezi, hogy vesz magának egy új motort és egy fehér Dodge Challenger-t, de nem mondott fel és nem is szándékozik felmondani a munkahelyén.

“Ez a nyeremény sorsfordító, de nem fog változtatni azon, akik vagyunk. A feleségem és én 25 éve vagyunk együtt, mindig segítettünk másoknak, és mindketten továbbra is dolgozunk. A főnököm minden nap azt kérdezi, mikor megjelenek a munkahelyemen. ’Mit keresel itt?’ Én pedig csak azt mondom neki, hogy azért vettek fel, hogy tegyem a dolgom, és én nem hagyok senkit sem cserben csak azért, mert nyertem. Mindketten rendes időben fogunk nyugdíjba menni, de hiszünk abban, hogy jónak kell lenni azzal a közösséggel, amely olyan jó volt hozzánk.” – nyilatkozta Philip.

Végtelen ebédszünetre ment egy ausztrál lottónyertes férfi

Egy ausztrál férfi, aki azt kérte, hogy ne hozzák nyilvánosságra a nevét, 96 millió dollárt nyert a Lucky Lotteries Mega Jackpot nevű játékon. Ezzel a nyereménnyel a Sydney-ben élő férfi minden idők második legnagyobb egyéni lottónyertese Ausztráliában. A szerencsés férfi épp a munkahelyén volt, mikor értesítették a nyereményéről. Először nem is akarta elhinni a szerencséjét.
Tudván, hogy a nyeremény meg fogja majd változtatni az életüket, a férfi azt mondta, hogy először a gyermekeivel fog törődni, és megbizonyosodik róla, hogy felkészültek a jövőre. Aztán megkeresi a legfelháborítóbb nyaralást, amit csak ki tud találni… Mindig is szeretett volna utazni, úgyhogy lehet, hogy körbeutazza a világot. Azt is mondta, hogy nem valószínű, hogy a munkahelyén fog maradni a nyereményt követően:

„Ebben a pillanatban kezdődik a végtelen ebédszünetem!”

Cikkek témája