Hárommillió dolláros kártérítést kapott egy nő egy kaszinótól

Egy ohiói bíróság hárommillió dolláros kártérítést ítélt meg egy nőnek, aki 2016 szeptemberében esett el a cincinnati Jack kaszinóban és eltörte a térdkalácsát. Lynda Sadowski a játékasztalok között sétált, majd egy csúszós padlóra figyelmeztető, műanyag táblában megbotlott, amit előtte egy másik vendég véletlenül fellökött. A nő térdkalácsa olyan csúnyán összetört, hogy egy fémdarabot kellett neki beültetni, a baleset óta pedig nagyon nehezen mozog. A nő ügyvédje, Matt Nakajima arra hivatkozott, hogy a kaszinónak nem voltak megfelelő biztonsági előírásai. A biztonsági kamerák felvételein látszott, hogy az egyik alkalmazott néhány másodperccel a nő elesése előtt sétált el a fellökött tábla mellett, mégsem igazította helyre. A kaszinó ügyvédje azzal érvelt, hogy a tábla azért felborulva is jól látható volt, ezért a baleset a nő figyelmetlenségéből történt. A Hamilton megyei bíróság a nőnek adott igazat, tehát úgy látták, hogy a kaszinó nem tette meg a szükséges lépéseket a vendégek biztonságáért.

Login