Posts Tagged ‘lottó’

Egy pórul járt nagypapa

A 63 éves, skóciai Motherwell-ben élő Daniel Millar 2017 szeptemberében 80 ezer fontot nyert a lottón. A fogyatékkal élő nagypapa azt állítja, hogy nyereménye tönkretette az életét. Hogy miért? A férfi hetek alatt elverte nyereményét. Ráadásul a brit Munkaügyi és Nyugdíjfolyósító Intézetet is elfelejtette értesíteni a nyereményről. A férfi többé nem jogosult a jövedelemtámogatásra, a lakhatási támogatásra és az adócsökkentésre sem.

 

„Ez egy rémálom. Nem tudom, mit tehetnék, hogy hova fordulhatnék. Decemberben kaptam egy levelet a DWP-től, hogy menjek be. Mikor megtettem, közölték, hogy az adóhivatal jelentése szerint 80 ezer font van a bankszámlámon. Ez így is volt szeptemberben, de akkor már nem, mikor bementem az egyeztetésre. Akkor már 7 font adósságom volt.” -nyilatkozta a férfi.

 

“Vannak emberek, akik több millió fontot nyernek, minket pedig csak egy kis szerencse ért, aztán hirtelen megbüntettek minket miatta. Kisegítettük a szomszédunkat és a barátainkat némi pénzzel. Adunk belőle a családnak is, aztán semmi sem maradt. Kifizettünk három családi nyaralást. Egy hajós körutat, és két nagy utazást Benidormba. Megcsináltuk a konyhát és az előszobát, és még hátravan a fürdő és a nappali. Semmi sem maradt a nyereményből. A DWP azt mondta, hogy nem vagyunk jogosultak pénzre, a támogatásokra.” – nyilatkozta a férfi felesége.

 

Egy kanadai lány a 18. születésnapján feladott szelvényével nyert a lottón

A kanadai Quebec tartományban élő lány, Charlie Lagarde a 18. születésnapján adta fel élete első lottószelvényét nemrégiben. A lány nyert, nem is keveset…
Választhatott, hogy átveszi az 1 millió kanadai dolláros főnyereményt vagy élete végéig heti 1000 kanadai dollárt utalnak a számlájára. Végül a heti kifizetések mellett döntött, mert azok után adóznia sem kell. Ha pedig csak az összeget nézzük, akkor kiderül, hogy a lány nagyon is jól döntött. Heti 1000 dollár egy éven át 52 ezer dollárt jelent, ami azt is jelenti, hogy kb. 20 év alatt kifizetik neki az egymillió kanadai dollárt. Ekkor viszont ő még csak 38 éves lesz, tehát nagy valószínűséggel még jó pár év áll előtte, amiben már a nagy nyereménye feletti összeget kapja kézhez minden évben.

 

390 ezer dollárt nyert a lottón egy michigani nő

Tökéletes időzítésként beszél nyereményéről az a michigani Clarkstonban élő nő, Shawna Donnelly, aki 390 ezer dollárt nyert a Lucky for Life elnevezésű lottón. Az 50 éves nő a hírek szerint élete legnehezebb évén van túl, és az idei még rosszabbnak ígérkezett, amikor megtudta, hogy nyert. A sajtóban megjelent hírek szerint a nő minden idejét beteg édesanyja gondozására fordítja, és alig tudja kigazdálkodni a pénzüket. Már a hajléktalanság is veszélyeztette, mielőtt nyert. A szerencsés nő választhatott, hogy életjáradékként kéri nyereményét, vagy egyben vesz fel 390 ezer dollárt. Inkább az utóbbit választotta, és hétfőn már át is vehette az összeget. Szeretne egy új házat és egy autót vásárolni, a maradék pénzt pedig félreteszi.

Egy ír futballista nyert a lottón

Hatalmas mázlija volt az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Preston North End 22 éves játékosának, Kevin O’Connornak. Az ír játékos a nagybátyjától kapott ajándékba Karácsonykor egy lottószelvényt, mellyel 1 millió eurót nyert. A labdarúgót édesanyja figyelmeztette, hogy a nyertes lottót a környékükön adták fel, és ellenőrizze a számokat.

 

„Némi keresgélés után elküldtem neki egy fotót a szelvényről, de nem hittem volna, hogy ez lehet a nyertes” – mondta O’Connor.

 

A játékos egyenlőre még nem tudja, hogy mihez fog kezdeni a hatalmas összeggel.

Amerikában több százan nyertek a lottón egy gép hibája miatt

Múlt hétfőn két órán keresztül olyan lottószelvényeket adott ki egy gép Dél-Karolinában, mely a szerencséseknek a legnagyobb nyereményt biztosította. Ebben a szezonális karácsonyi játékban akkor lehet nyerni, ha a 3×3-as mezőben 3 darab ugyanolyan fenyőfa szerepel egy sorban vagy oszlopban. A hibás gép viszont minden mezőbe fenyőfát nyomtatott, így több százan nyerték meg a legmagasabb, 500 dolláros nyereményt. Így a szerencsés játékosok összesen 19,6 millió dollárt nyertek. Mivel a nyeremény túl nagy volt, a gép nem mindenkit fizetett ki. Így többen is hivatalos panasszal fordultak a lottóhivatal columbiai központjába. A South Carolina Education Lottery bizottsága úgy döntött, hogy minden nyertes megkapja nyereményét, de vizsgálatot is elrendeltek az ügyben.

Hirdetések (x)
Cikkek témája