Archive for the ‘Uncategorized’ Category

Emeli árait a Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. közlése szerint emelkedik a Luxor, a Joker, a Kenó és a Puttó játékok ára és az azokon elérhető legnagyobb nyeremény összege. A közleményben az áll, hogy a Luxor és a Joker részvételi feltételei február 15-én, a Kenóé 16-án, a Puttóé pedig 17-én változik meg. A Joker és a Puttó ára 250-ről 300, a Kenó 200-ról 250, a Luxor 175-ről 200 forintra emelkedik. A Kenó esetében a legmagasabb elérhető nyeremény összege 1,25 milliárd forintra, a Puttó játéké pedig 15 millió forintra emelkedik. A Joker játékon magasabb fix nyeremények lesznek elérhetőek. Attól függően, hogy az utolsó két, három, négy vagy öt számjegyet találták el a kisorsolt Joker számból, 1500, 15 ezer, 150 ezer, illetve 1,5 millió forintot lehet nyerni. A részvételi díjak emelésével nagyobb főnyeremények is várják a Joker és a Luxor játékosokat a nyereményalap dinamikusabb növekedése mellett. A Joker esetében a főnyeremény összege továbbra is attól függ, hogy hány játékosnak sikerült mind a hat kisorsolt számot eltalálni.

Elhunyt Andy Vajna

Életének 75. évében, hosszú betegség után budapesti otthonában hunyt el Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Andy Vajna a világ egyik legnagyobb tekintélyű producere volt. A Variety 2017-ben a szórakoztatóipar 500 legbefolyásosabb embere közé sorolta. Társtulajdonosa volt az etyeki Korda Filmstúdiónak, tulajdonosa a Tv2-nek és a Rádió 1-nek, valamint a Las Vegas kaszinónak. A filmtámogatási rendszer konszolidációját követően nevéhez fűződik a Magyar Nemzeti Filmalap létrehozása is.

 

Nyugodjon békében!

 

Jackie Chan filmjét fel nem vett nyereményekből finanszírozták

Fel nem vett nyereményekből pénzelte az új-dél-wales-i kormány Jackie Chan „Bleeding Steel” című filmjét 2016-ban. A Sydney Morning Herald cikke szerint az állami Közösségi Fejlesztési Alap (CDP) 850 ezer dollár támogatást adott a fel nem vett nyereményekből. A kormány szerint a támogatás a film érezhető bukása ellenére jó befektetés volt, hiszen azt nagyrészt Sidney-ben forgatták. Egy szóvivő a The Sydney Morning Herald-nak a következőket nyilatkozta:

 

“A projektnek közvetlenül 20 millió dollárt köszönhet az új-dél-wales-i gazdaság – a forgatáson 1100 embert alkalmaztak 2016 májusától szeptemberéig.”

 

A producerek a forgatás előtti sajtótájékoztatón többször is elmondták, hogy a Bleeding Steel a legnagyobb költségvetésű kínai film, amit valaha Ausztráliában forgattak, az újságírók kérdésére viszont nem mondtak pontos összeget.

Kiutasították Magyarországról a tajvani férfit, aki jogellenesen dolgoztatott embereket

Március 27-én fogták el azt a tajvani férfit, aki 34 külföldi embernek adott munkát jogellenesen Budapesten, a Bimbó utcában. Most jogerősen 28 nap elzárásra ítélték, valamint négy évre kiutasították Magyarországról.

A férfi március elején utazott Magyarországra, három hónapi tartózkodásra jogosító vízumával. Érkezése után nem sokkal bérelt egy ingatlant Budapesten, a II. kerületben. Az ingatlanban 34 tajvani állampolgárt alkalmazott egy illegális sportfogadásra alkalmas weboldal létrehozására. A munkásait a vádlott ugyanitt szállásolta el. A 34 tajvani állampolgár nem dolgozhattak volna Magyarországon, mivel nem nyújtottak be kereső tevékenység célú tartózkodási engedély iránti kérelmet. Szálláshelyükön a külföldi munkások a minimálisan elvárható higiéniai feltételeknek sem megfelelő körülmények között éltek, elhelyezésük megsértette emberi méltóságukat…

A Szerencsejáték Zrt. szponzorálja a magyar vízilabdát

A Magyar Vízilabda Szövetség szponzori megállapodást kötött a Szerencsejáték Zrt.-vel . A szerződés egy évre szól,és anyagilag a szövetség legmagasabb főszponzori támogatását jelenti. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója, Zsiga Marcell elmondása szerint már az előző idényben is támogatták a magyar vízilabdát. Ennek köszönhetően a csapatok magasabb színvonalú szakmai munkát tudtak végezni, ezáltal jobban fel tudták venni a versenyt külföldi ellenfeleikkel. Mivel az együttműködés jól sikerült, ezért a mostani már “egy nagyobb mértékű, lineárisabb, kereskedelmi jellegű” szerződés, amivel még nagyobb marketingfelülethez jutnak majd.

Hirdetések (x)
Cikkek témája